Tagszervezet bemutatkozása:
„Mi tízen élünk Kalánnéni Kuckójában, alkotunk a Foglalkoztatóban, dolgozunk a Pihenőkertben. Autista és más fogyatékkal élő fiatal – felnőtt emberek vagyunk, ugyanolyan vágyakkal, élni akarással, mint segítő társaink, talán kicsit lassabban, de ugyanolyan nyitott, tiszta szívvel!”
Az alapítvány célja segíteni az autista fiatalokat, hogy ki-ki a maga adottságai, képességei szerint érezhesse, megélhesse emberi értékeit. Megpróbálja támogatni, formálni egy személyre szabott élet kialakítását, s annak megélését. Három fő terület a biztosítéka fiataljaink nyugodt, önálló tevékenységének, szükségleteik megfelelő körülmények között történő ellátásának, munkavégzésüknek, a pihenés, a tanulás, valamint a társas kapcsolatok megélésének:
Kalánnéni Kuckója Lakóotthon:10 fő autista és más értelmi fogyatékkal élő fiatal, felnőtt korú személy lakhatását biztosító épület és segítő személyzet.
Kalánnéni Pihenőkertje:kertészeti munkahely, valamint családi összejövetelek, baráti rendezvények, sportjátékok helyszíne. Cél: a társadalmi kapcsolatok kiépítése, tapasztalatgyűjtés, párválasztás segítése.
Kalánnéni Foglalkoztatója:intézményen belüli szociális foglalkoztatás – munka-rehabilitációs tevékenység által fiataljaink foglalkoztatása. Cél: a meglévő készségek fejlesztése, új ismeretek szerzése.
„Ha Csorváson jár, látogasson meg minket! Nagyon örülünk, ha vendég érkezik, büszkén megmutatjuk otthonunkat, kézműves tudásunkat, csodálatos Pihenőkertünket. Reánk duplán érvényes: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, - csak mi így MONDJUK: aki a virágot szereti, mindenki életét szebbé teszi!”
|