Tagszervezet bemutatkozása:
Alapítványunk 2000. december végén nyert bejegyzést a Pest Megyei bíróságon.
Kuratóriumunk öt tagú: autista gyermeket nevelő szülőkből és nagy tapasztalatú, fejlesztő gyógypedagógusokból áll. Küldetésünk: lakó - és foglalkoztató otthon létrehozása autizmussal élő fiatalok részére, akik kikerülve az általános iskolás korból, ma még nagyrészt speciális ellátás nélkül maradnak. Néhány ilyen otthon ugyan már működik az országban, néhány pedig a megvalósulás valamilyen stádiumában van, de a segítség nélkül levő családok száma igen nagy. Ők nem tudják elhelyezni autizmussal élő, nagykorú gyermeküket, valamelyik szülőnek otthon kell maradnia vele. De nyomasztó az a tudat is, hogy mi lesz gyermekük sorsa, ha már a család nem tudja őt ellátni, mert a szülők nem élnek . Célunk ezért olyan otthon létrehozása, amely mindenben megfelel az autizmussal élő ember igényeinek: nemcsak lakást és ellátást, hanem a személyiség - megtartó cselekvés, elfoglaltság lehetőségét is biztosítja.
Munkánk három vonalon fut :
1. A lakóotthon - projekt előkészítése;
2. Az autizmussal élő gyermekek támogatása , fejlesztési lehetőségeik bővítésével Budapesten , a III. ker. Szellő utcai Általános Iskola speciális csoportjának támogatása mellett, ettől az évtől a pilisvörösvári ÉNO- ba járó autizmussal élő fiatalokat is segítjük;
3. A hozzánk forduló családok számára információk közvetítése az évek során kialakult adatbázisból.
|